Navigáció

Rekviem az elveszett ügyfelekért

A szolgáltatói iparágban működő cégek nyereségessége az általuk nyújtott szervizen múlik, ez azonban nem pusztán a munka színvonalára vonatkozik: a jó minőség mellett kiemelkedően fontos a feladatok precíz menedzselése.

karbantartás-menedzsment/CMMSRekviem az elveszett ügyfelekért

Proaktivitással, megfelelő beosztással, ütemezéssel, kommunikációval és logisztikával ugyanis időt spórol a vállalat, amit olyan hasznos tevékenységekre fordíthat, amely további ügyfeleket csábít a céghez – azaz ugyanezen logika mentén gondolkozva a kevésbé hatékony maintenance management (karbantartás-menedzsment/CMMS) számszerűsíthető ügyfélvesztést jelent.

A megfelelő maintenance management szolgáltatások révén a feladatok könnyen ütemezhetők, legyen szó projektmenedzsmentről vagy eszközbeszerzésről, a problémák jelentős része elkerülhető, megelőzhető, emellett katalizálja a belső kommunikáció hatékonyságát, a feladatok kiosztását, delegálását, ráadásul mindezt úgy, hogy az alkalmazottak látják az egyes divíziók munkakapacitását, tehát csak olyan megrendeléseket vállalnak el, amit biztosan el tudnak végezni a határidőre.

A karbantartás-menedzsment modulok konkrét anyagi megtakarítást hoz a vállalkozásoknak. Számos esetben rossz az információáramlás az egyes, akár egyszemélyes osztályok között, mert nincs meg az a rendszer, ami a folyamatokat támogatja: például ha egy gyártással foglalkozó cég nem a megfelelő ütemben tartja karban eszközeit, azok könnyen elavulnak, kifutnak a garanciális szervizelési időszakból, és a kis figyelemmel elérhető ár sokszorosáért kell komoly befektetést eszközölniük. A belső kommunikáció hiánya miatt pont az olyan lényeges ügyfélrészletek, kérések vesznek el, amelyek a jó munkavégzés ellenére negatív ügyféltapasztalatot eredményeznek.

Ezekre a kihívásokra kínál egyedülálló megoldást az ENIAC Karbantartás szoftver megoldása, amely a vállalat saját-vagy idegen tulajdonú eszközein végzett karbantartások és emberi erőforrások tervezésére szolgál, és a karbantartási munkák aktuális állapotának nyomon követését, ellenőrzését biztosítja. Hozzájárul az ügyféligények minél magasabb színvonalú kiszolgálásához, ezáltal hosszú távon az ügyfélelégedettség növeléséhez. Támogatja a megelőző (TMK), az előre tervezett és a javító karbantartási tevékenységet. Segíti a feladatok strukturált és ütemezett követését, a teljesített munkák dokumentálását, illetve végigkíséri az eszközök életútját.